Azt nem tudom, hogy az unokák mit fognak szólni hozzá, de hogy az első nagy lépéseket és még nagyobb botladozásokat még most kell elcsípni, amikor még fényes pontokként ragyognak és nem akkor kell megpróbálni összegereblyézni őket, amikor elkezdtek már fakulni, az biztos. Amolyan házi krónika ez, a születő családunk krónikája.
Tanyára költözünk. Nem arra a klasszikus fajtára a végeláthatatlan tanyavilágban, távol az összes műúttól, ahol a legközelebbi szomszédnak is érdemesebb füstjeleket küldeni, mint kiabálni, pedig volt olyan tervünk is. Amikor kiderült, hogy bővül a család nagy erőkkel nekilendültünk a böngészésnek, majd bő fél év és néhány tucat tanya paramétereinek mérlegelése után választottunk egy épp csak kültelki, de kellemesen szeparált, ligetes területet, ami a tanya fogalmába, elhelyezkedése és jelenlegi romantikája miatt maradjunk annyiban, hogy kicsit nehezen fér bele.
Elsőre hirtelen ötletnek indult, feszengtünk is a közvetítőnél, mikor nekünk szegezte a "mennyire gondoljuk komolyan" kérdést az első látogatás előtt, hisz 40 km az oda-vissza majdnem 100 és ugye ki akar egy pusztán kíváncsiskodó párocskát megfurikáztatni hobbiból?! Amilyen bizonytalan akkor volt a válaszunk, annál jobban megkedveltük a nyárakkal-nyírekkel-akáccal-platánnal-juharral és miegymással borított területet. Ledöbbentünk a telek és a házak méretein, de amíg a legtöbben a költséget és a nehézségeket látták benne - nem is beszélve arról, mennyire lelakott állapotban volt - mi azért elkezdtük mérlegelni, ízlelgetni a benne rejlő potenciált. Visszagondolva tényleg ez volt a best fit az összes közül, amivel dolgunk volt.
A kulcsok átvétele és az előszerződés között jó 2 hónap telt el, gyakorlatilag tétlenségben. Későn döntöttünk a vásárlás mellett július legelején és mivel a bérlők szerződése kikötötte, hogy a szerződés felmondását követő hónap 31-ig kell elhagyniuk a területet - amit az előzetes reményeinktől eltérően ki is töltöttek - nem akartuk a jelenlétükkel zavarni őket. Addig ha kint jártunk is csak a telken bóklásztunk és próbáltuk felmérni, mit lehet kihozni belőle, a házzal magával pedig nem foglalkoztunk mondván "ha öt gyerekkel tudnak itt élni, eggyel nekünk is menni fog". Ez azonban nem olyan család volt, mint mi. A szemét-rengeteg, amit maguk után hagytak még most is borzolják a kedélyeket, nem beszélve a szobákban lévő bolhatanyáról és arról a sok rettenetes megoldásról, ami akárhogy is, nem épeszű emberek művének tűnik.
Nade ezek a napok elmúltak, most már majdnem a magunk urai vagyunk. A telket még nem fizettük ki teljes egészében, de a földhivatalnál széljegyzékbe kerültünk és hivatalosan is tulajdonos-várományosok vagyunk. A novemberi határidő szorít, ezért minden erőnkkel azon vagyunk, hogy legalább egy szobát, egy konyhát, az előszobát és a fürdőt lakhatóvá és használhatóvá tegyük. A nagyszobában van egy cserépkályhánk, hamarosan a konyhában lesz egy sparheltünk, a fürdőben pedig minden bizonnyal egy rakéta-kályha fog gondoskodni a melegről. Ez így nem is annyira hangzik rosszul [:
