A fiúk a ház mögött kidöntött fenyőkön dolgoznak ma is, mint az elmúlt egy hétben. Felfűrészelik, ki-ki a maga szerszámával, az ágakból pedig kerítést építenek. Mivel Dodó érkezése óta a pipiket egy jóval kisebb területen kellett tartanunk, a testi épségük érdekében, a lakhelyüket ezzel a toldással tesszük újra lakájossá. Immáron hátul is portyázhatnak, felkutatva az évek óta halmozódó, zsíros talaj lakóit.
Az idei nyár sokkal tevékenyebben telik, mint a tavalyi, legnagyobb meglepetésemre partner ebben mind a két gyerek. Amikor Felícia azt mondta, hogy kettővel nem nehezebb lesz, hanem könnyebb, igencsak kételkedtem. "Ennyi gyerek távlatából hogyan is emlékezhetne erre az első, óriási váltásra." De neki volt igaza ebben is, mint még sok minden másban.
Ábel folyton keresi a tennivalót, így az apjával sokat vannak kint,és ha már egyszer kimentek, Péter mindig talál feladatot. Bori pedig amennyire csak egy kisbaba elősegítheti a benti munkákat, annyira megteszi. Nyugodt, és mindenkinek van egy mosolya, igazán lélekmelengető kis jelenség. Sokat játszik egyedül, ilyenkor jó tervezéssel rendesen lehet haladni.
A falainkat - valószínűleg a legnagyobb jószándékból ugyan, de - cementtel vakolták, ezért nem tud érvényesülni a vályog remek páragazdálkodása. A házban tehát megáll a nedvesség, és a tavalyi fűtés késleltetését a bútoraink egy része megsínylette, így azokból most kipakolok, mindent átmosok, kiszárítunk, napoztatunk. Ha valakinek a dohosság elkerülésére van egy jó két centje, szívesen fogadom.
A fehér falak még mindig nagyon csupaszok (mondtam, hogy nem vagyok egy nagy lakberendező), de idén szeretnék polcokat, akasztókat, új függönyöket.
-------------------------
És itt ért véget nagy hirtelenséggel ez a bejegyzés, talán azért, mert a Borsó felébredt. Minden esetre közzé teszem, hogy ne vesszen el.
