Komposzt-vödör rendszer

Itt a megyében nagyon szimpatikus dolgok vannak kibontakozóban. Az egyik egy igazi Közösség, a szó klasszikus értelmében; embereket fog össze, akik többnyire egy sor olyan szuper dologban egyeznek, mint a környezettudatosság, egészséges életmódra való törekvés. Orsiék Ökotanyája heti rendszerességgel szállít zöldségdobozokat a velük szerződött családok számára (na nem házhoz, hanem a Waldorf iskolai átadó pontra), akik elfogadják, hogy az évnek bizonyos időszakaiban valamivel kevesebb, míg máskor jóval több finomság kerül a dobozaikba, mindig, ahogyan az évszak adja. Zöldségkosarat pedig hetente lehet rendelni, mely helyi -, de legalábbis környékbeli - gazdák terményeiből, termékeiből áll.

Közös bennük, hogy a vásárló megismerheti azt, akitől a húslevesbe aprított répa, a roston csirkéhez tálalt saláta származik, a termelő nem egy névtelen gazdaság postacímmel, nem az "EU" vagy nem egy "magyarországon csomagolt" címke. Hús-vér ember, aki a saját gyerekének is jó szívvel adná a megtermelt zöldséget. Nincs vénám az íráshoz, ezért infókért böngésszétek a belinkelt oldalakat, ahol mindent megtaláltok róluk.

Azért is kezdtem velük a bejegyzést, mert mi is valami hasonlóban gondolkodunk, egy kicsit máshogy. Növényeket első sorban a magunk számára szeretnénk termelni, kis erdőkertben. Hogy aztán abból adunk-e el, ha feleslegben lesz, az még a jövő zenéje, mert először egy rendes termést kell produkálni :) Állataink viszont egészen biztosan lesznek, és itt érkeztünk el a komposzt-vödör rendszerhez.

Mióta másfél hónapja kiköltöztünk, eddig 4 zacskónyi kommunális hulladékot termeltünk (viszonyításképp Szegeden volt nap, hogy kettőt). De ez is jóval kevesebb lenne, ha néha nem győzött volna a lustaság és öblítés helyett nem dobtam volna kukába az akármilyen étellel kontaminált zacskókat (dolgozom rajta, eskü!). Ez sajnos még nem azt jelenti, hogy nem szemetelünk, de amit lehet szelektíven gyűtjük, a papír hulladékot gyújtósnak használjuk és hát a komposzt halmunk is szépen növekszik.

Geoff Lawton videója ihlette a komposzt-vödör rendszert. Ebben a rövid verzióban, körvonalazza, hogyan lehet zöld hulladékból húst, tojást és humuszt kreálni kis munkával, egyazon folyamatban:

A saját konyhánkból nem kerül ki elegendő zöld maradék ahhoz, hogy abból 10-15 csirke jól lakjon. Viszont senkit sem vennénk rá, hogy pusziért minden étkezése után összegyűjtse nekünk a krumlihéjakat, csutkákat, saláta leveleket és más egyebeket, majd szórja le fűrészporral (és tárolja is egy hétig, mire érte tudunk menni), hogy a csirkéink jól lakjanak :) Ezért arra gondoltunk, hogy a segítséget mi a tyúkjaink tojta tojásokkal, tyúk "bértartással", esetleg csirke-alkatrészekkel hálálnánk meg időről-időre. Így a tyúkok is jól laknának, a családok is tudnák, hogy mit esznek és nem kellene többé az alternatív tartásban nevelt tyúktojásokat vadászni a boltokban/piacon.

Nem mondom, hogy már a télen, de legkésőbb tavasztól ezért olyan családokat keresünk, akik vállalják, hogy meghatározott időn keresztül gyűjtik és egy hétig tárolják az általuk termelt zöld hulladékot :) Ha ismertek vállalkozó kedvűeket, ne habozzatok, szóljatok nekik és nekünk is!

Blanka megérkezett

Ábi gyomlál egy kicsit, amíg épül a kennel.

Bálomblöki Nagy Blanka.

Minőségellenőr. (A téglák a frissen lebontott kéményből valók,
innen az a sok korom folt.)

Megosztja a játékát.

Szerintem jó barátok lesznek :)

A gyanú beigazolódott.

Spari

Amikor elhatároztuk, hogy tanyára költözünk, egyértelmű volt, hogy magunk mögött hagyjuk a vezetékes gázt. A használatára éppen lett volna lehetőségünk, mert a telek sarkán ott kukucskál a vezeték, de nélküle terveztünk, arról nem is beszélve, hogy a gázszolgáltatónál tavaly szeptemberben végleg elvágódtunk :D Maradt tehát a fa tüzelés. Sokat emlegetem, hogy azért egy kis erdővel az ember egészen biztonságban érezheti magát, főleg ha egy séta alkalmával megvan a két napi tüzelő (vagy több).

Az első berendezési tárgyunk a tűzhely volt, az első két hétben szereztük be. Egy mórahalmi bácsitól vettük, a mamikája használta. Mondta is és látszott is, hogy nagyon vigyázott rá. Alkudni nem engedett, de még így is nagyon jutányos volt az ára, arról nem is beszélve, hogy ebben a tűzhelyben már akkor élet volt, amikor hozzánk került. Szeretem az olyan tárgyakat, amiknek története van, majd össze is írom, amíg el nem felejtem, hogy mit és honnan szereztünk be, mit tudtunk meg róla :)

A sparhelt tehát megérkezett, szép fehér zománcos kályhacsövet kapott és kiemelt helyet a konyhában. A romantikán túl azért meg kellett tanulni begyújtani is, amire tisztán emlékszem, hogy az első ~5 alkalommal annyira nehezen ment, hogy megijedtem, nem fogom-e megbánni a választást. Már gondolkodtam, hogy megkeresem a tanyán élő ismerős anyukákat egy-két jó tanácsért. Jobb, hogy végül nem tettem, mert visszagondolva elég buta kérdéseim lettek volna, amire csak az idő meg a tapasztalat tud megoldást. Nem is tudtak volna egyébként tanácsot adni, mert már én is csak halványan emlékszem ezekre a kezdeti nehézségekre. Ha valaki kérdezné, esetleg elmondom a bevált kis receptem, de hát ahány kémény, annyi szokás, Péter is egészen máshogy gyújt, mint én.

Azóta napi használatban van, hol csak egy kis melegért, hol egy kenyér készül benne meg az ebéd. Én meg igazán asszony feladatot kaptam általa, őrzöm az itthon melegét :)

(Persze a kis sajtkukacra vigyázni kell, mert vaskályha lévén nem érintésbiztos, de már várom, hogy ő tartsa a kicsiknek a balesetvédelmi oktatást. )