Egy új tavasz

Most két reggel is úgy alakult, hogy egyedül találtam magam az erdőben (vagy ha nem is egyedül, de csendes, nézelődő gyerekkel a mellkasomon), és végtelen hálát éreztem a kicsit még csípős, tavaszi szellőnek, és a reggeli harmatnak, amiért eszembe juttatják, milyen gyönyörű is itt.

Vannak napok, amikor nehezen, vagy egyáltalán nem jutok ki. Valahogy nem visz ki a lábam, elfelhőz a sok benti szélmalomharc. De egyre tudatosabban osztjuk az időnket, egyre jobban szervezzük a feladatainkat, és gyakran sikerül nagy levegőt véve a tennivalók ellenére mégis kilépnem a házból. Olyankor pedig már vissza sem akarok jönni. Érdekes kettősség ez. Látom, a pillanatban, ahogyan bénult vagyok, pedig mozdulnom kellene, csak az első lépések olyan ólom nehezek, mikor kiszabadulok ebből a saját börtönömből, mégis repülök.

Régen ültem le írni, mert visszatartott az a nyugtalanító érzés, hogy be kellene hoznom egy év elmaradását. Mindig egyre többet kellene behoznom. De az elmúlt évet nem tudom pontosan felidézni. Hogy mi történt a házzal, leírhatnám, de számít-e valamit? Talán visszanézni 20 év múlva, hogy mit sikerült abszolválni egy-egy évben? Az az érdekes, hogy állandóan azt érzem, egy helyben topogunk. Közben a valódi változások kívülről nem látszanak.

Ilyen valódi változás a lassan érő, mélyülő új szemlélet. A hónapokig tartó gondolkodás után megvásárolt három mangalica, mert eztán csak saját húst eszünk. Az előrelátás, az előre tervezés, amiről saját tapasztalatunk, hogy elengedhetetlen, így belső motivációnk van csinálni. A rendszerezettség, amit a heti két ovinap jelent, és a tény, hogy végre megléptük, Ábel negyedik hónapja oviba jár.

Mindez nem látszik meg a házon, a falakon, nincsenek még új polcaink, hajópadlónk, tömegkályhánk, hátsó verandánk, teraszunk, rendes kertjeink. Mégis fejlődtünk, nőttünk, és ezt most nem fogom elvitatni. Többek vagyunk, mint egy éve. Ennek a gyarapodásnak a folytatása, hogy idén a materiális környezetünket is átalakítjuk kényelmesebbé, praktikusabbá.

A telek részei

Az imént leírtam, hogy "az erdőben", és ez egy kis magyarázatra szorul, hát íme. A telkünk több részből áll, és a könnyebb tájékozódás érdekében az elmúlt évek során a következő elnevezéseik alakultak ki:

• Ház: az épület, amiben lakunk.
• Tégla: a házunkra merőleges épület, ami vályogból ugyan, de malterrel vakolt, régen konyha, és étkező volt.
• Udvar: az a terület, ahol a házak, melléképület állnak, ahol a kiskert van, és ahonnan egyes macskák csak nagy unszolásra teszik ki a lábukat.
• Erdő: a teleknek az a része, amit az óriási nyarak, juharok, ostorfák, a tölgy, galagonyák, fagyalok, fenyők és a miriádnyi magonc borítanak.
• Viharszeglet: a szőlővel határos, távoli csücsök, ahol a szél szabadon tombolhat.
• Nyúlvány: a telek négyzet alakú részéről nyíló hosszúkás terület, ahol régen birkákat tartottak.

2016 nyara

A fiúk a ház mögött kidöntött fenyőkön dolgoznak ma is, mint az elmúlt egy hétben. Felfűrészelik, ki-ki a maga szerszámával, az ágakból pedig kerítést építenek. Mivel Dodó érkezése óta a pipiket egy jóval kisebb területen kellett tartanunk, a testi épségük érdekében, a lakhelyüket ezzel a toldással tesszük újra lakájossá. Immáron hátul is portyázhatnak, felkutatva az évek óta halmozódó, zsíros talaj lakóit.

Az idei nyár sokkal tevékenyebben telik, mint a tavalyi, legnagyobb meglepetésemre partner ebben mind a két gyerek. Amikor Felícia azt mondta, hogy kettővel nem nehezebb lesz, hanem könnyebb, igencsak kételkedtem. "Ennyi gyerek távlatából hogyan is emlékezhetne erre az első, óriási váltásra." De neki volt igaza ebben is, mint még sok minden másban.
Ábel folyton keresi a tennivalót, így az apjával sokat vannak kint,és ha már egyszer kimentek, Péter mindig talál feladatot. Bori pedig amennyire csak egy kisbaba elősegítheti a benti munkákat, annyira megteszi. Nyugodt, és mindenkinek van egy mosolya, igazán lélekmelengető kis jelenség. Sokat játszik egyedül, ilyenkor jó tervezéssel rendesen lehet haladni.

A falainkat - valószínűleg a legnagyobb jószándékból ugyan, de - cementtel vakolták, ezért nem tud érvényesülni a vályog remek páragazdálkodása. A házban tehát megáll a nedvesség, és a tavalyi fűtés késleltetését a bútoraink egy része megsínylette, így azokból most kipakolok, mindent átmosok, kiszárítunk, napoztatunk. Ha valakinek a dohosság elkerülésére van egy jó két centje, szívesen fogadom.

A fehér falak még mindig nagyon csupaszok (mondtam, hogy nem vagyok egy nagy lakberendező), de idén szeretnék polcokat, akasztókat, új függönyöket.

-------------------------

És itt ért véget nagy hirtelenséggel ez a bejegyzés, talán azért, mert a Borsó felébredt. Minden esetre közzé teszem, hogy ne vesszen el.

Készül, szépül

Kinéztem a fürdő ablakon, kicsit belebámultam a szél lengette nyár csemetékbe, és megint elteltem a "de jó itt lakni érzéssel".

A tavasz elején az állandó program ennek a növendékek uralta területnek a tisztogatása volt, hogy kicsit rendezettebb arculatot kapjon, így Ábel heteken keresztül a "metszegető ollómmal" rótta a köröket a fák között. Most egészen jól lehet közlekedni köztük, mégis megmaradt a zegzugos jellege.

Hátrébb pedig Peti elkezdte a japán akác kupolává alakítását. Egy szép nagy kört megtisztítottunk az ostorfa-, és nyár-kezdeményektől (ez lesz a rönk padok helye), az akácot és a nagyobb nyarakat pedig körben eldöntöttük. Kicsit tartottam tőle, hogy meg tudnak-e majd indulni, mert a döntés kulcs mozzanata, hogy baltával félig át kell vágni a törzset, de ahogy néztem, minden kihajtott, amit Peti a télen és most döntögetett. A növekedésnek induló ágakat pedig az évek folyása fogja összesodorni (na meg én), hogy végül egy élő pihenőhellyé nője ki magát.

Gallykerítést is építettünk, egyrészt a konyhakertnek, mert olyan szép rusztikus, és azt látjuk először, amikor kilépünk a házból, másrészt a jövendőbeli mangalicáknak, mert jó erős is. Persze jó időben a röfik egy másik, elkerített területen fognak szabadon kószálni, de mindkettőnk fejében az volt, hogy kell ól, hát lett ól.

A tavaly elültetett gyümölcsfákból szinte mind kirügyezett a meleg érkeztével, így most van néhány reménybeli meggy-, szilva-, birs-, és eperfánk. Mivel a fügéket sem sikerült teljesen elpusztítani a télen - pedig Dodó igazán, nagyon próbálkozott -, kis szerencsével néhány éven belül fügétől, és a veranda hosszában ültetett szőlőtől zöldellik majd a ház frontja. Hogy addig se legyen azért kopár, néhány virágos ládát tervezek kiakasztani a gerendára, de idén valami trükkös megoldásra lesz szükségem, mert ez a kutya csak azt nem rángatja le, amit nem akar.

Alakul hát. Valami alakul már.

Visszavonhatatlanul tavasz van

Az ősszel elültetett gyümölcsfák kibontották a leveleiket, feléledtek az utolsóként ébredő akácok is, a gesztenye hamarosan megneveli a csodás illatú virágait. Szeretem ezt az időszakot. És szeretem, hogy két gyerekünk van. Persze egy szép, megerősítő szülésélménnyel magam mögött, egy izgalmas, folyton fejlődő, viszonylag kezelhető kétévessel, egy csodás férjjel, egy együttműködő, jó természetű csecsemővel, egy óriási, változatos szórakozást nyújtó teleken könnyű szeretni az életet.

Idén már egy kicsit jobban odafigyelünk a teendőkre, ügyesebben rendszerezünk. Nem szerettem belegondolni, hogy mennyi idő két év. Mennyire sok minden történik addig, amíg megélünk itt két telet, amire megismerjük a telket legalább annyira, hogy nagyjából körvonalazódhasson, hogy minek hol legyen a helye. Most pedig itt tartunk. Mögöttünk van a két tél, épül a mangalica kifutó, emelkednek a kerítések, tojnak a pipik, nyílnak a fák. Vajon milyen lesz még két év múlva?

Pikk-pakk felzárkózás

Most, hogy a fiúk előtt keltem, és még nem akar kikandikálni a nap, arra gondoltam, hogy egy villámgyors, negyedórás catch-up-ot tartok, pontokban.

• lebáláztuk a falat, és most a fürdő új ablakával is olyan nagyon elégedett vagyok, hogy kijelenthetem, nem az első fellángolás miatt örültem neki annyira. Csupa fény minden, télen. Imádom.
• a tetőszigetelés idén elmaradt, illetve nem is az, hanem annak a résmentesítése, de eddig nem volt vészes a dolog. jövő télre azért kicsit meg kell reformálni az előszobát, mert már nekem is elég sok, amennyire szomorúan kinéz.
• a szuper-szigetelt rakéta mag azóta még egyszer cserélve lett az eredeti, klasszikus, uncsi, ám remek hőtömegként (is) funkcionáló samott téglára, ami köré kemence-agyag és perlit kombinációja van döngölve.
• igen, ez azt is jelenti, hogy igazán csak valamikor október végén indult el nálunk a megszakítatlan fűtési szezon.
• igen, ez azt is jelenti, hogy a bútoraink itt-ott megérezték a nagy páraterhelést, mert a konyhai spari fűtött és dolgozott sokat, a szoba pedig hideg volt.
• a kályha azóta csodásan megy, jó meleget ad, és kiderült, hogy egyedül itthon, gyerekkel együtt is életben tartható benne a tűz (még hideg napon is)
• a fürdőszobát már szeptemberben szétkaptuk, de nem leszek meglepve, ha jövő ősszel (huh, idén ősszel) fejezzük be, bár még talán ez is kicsit optimista becslés
• egy kétéves, kommunikatív, együttműködő gyerek mellett néha elfelejtem, hogy egy picike baba még nem ilyen.. de hamarosan úgyis feleleveníti az emlékeimet ez a folyton mozgolódó, érdekes, új kis poronty.
• ennek örömére (többek között) a "háló részt" egészen átrendeztük, így most kicsit jobban elkülönül, és jóval zegzugosabb, ami sok lehetőséget ad a Bóbitának bújócskázásra, visszavonulásra.
• a másik oka a rendezkedésnek a hátsó ajtónk kényszerhasználata volt. történt ugyanis, hogy az első zárja a szintén sok párától az előszobában eltörött. Ez a kérdés azóta megoldódott, és elmondom, hogy elképesztő megkönnyebbülés újra előre kijárni a házból.
• a napok hidegek (kint) és szürkék, de nagyon érdekes, mennyire gyorsan telik ez a tél. Rendszeresen készítünk elő fát (eddig ezzel nem túloztam, én is segítettem, de most már nem feszegetem a határokat), az valahogy megadja a hetek ütemét.
• fát egyébként szerintem tényleg nem veszünk idén. Nem hittem el, amikor Péter az ez irányú terveit vázolta, de hát megint igaza lett.

A nap azóta feljött, a túrógombócom kihűlt, Ábel ébredezik, a lista pedig sosem lehet teljes.

Rocket mass heater 2.0

Hogy október 15-én miért kályhát építünk éppen? Mert ez jött a sorban, és bár nyáron logikus lett volna megcsinálni, nálunk a dolgoknak szépen, lassan meg kell érni. A terveknek hetven módosításon át kell menni, míg végül hosszú vajúdás után (ezt már ugye ismerjük máshonnan) megszülethet a gyermek, aki majd felmelegíti az otthonunkat a télen.

Az első magot igazán kis költségvetéssel építettük, tanultunk is belőle sokat. Mint más építők tapasztalatai is alátámasztják, a perlit-vályog anyag hosszú száradás után egy apró nyomásra is képes szanaszét porladni például. Szerencsére a lángok nem nyomják össze a használat során, de az új szerkezet azért tartósabb lesz.

A bontás tehát gyorsan ment, habár nagyobb kosszal és több szellőztetéssel, mint elképzeltük. Erre a régire jobb is, hogy nem bíztunk rá egy egész telet, a február-márciust viszont szépen végig muzsikálta, így nem bánunk semmit. Az új mag viszont már hőálló szigetelőlapokból készült, itt-ott egy kis samottal kiegészítve, saját ragasztójával illesztve, kályhaagyagos perlittel borítva. Részletezni a képeknél van értelme:

A régi mag etető nyílása és hőemelője. Ez itt még a perlites vályogból készült,
és a jobb oldalon mutatta be a pöccint-omlik produkciót.

Ha nem nyúlunk hozzá, azért elment volna még egy darabig :)

Mí-misz a magasból ellenőrzi a munka minden egyes fázisát.

A jobb oldali tátongó lyuk a jövőbeni manifold része, ez az a pont,
ahol a hőemelőből kiáramló levegő a padkába jut. A bal oldalon a két téglával fedett régi,
lefelé tartó kémény látszik és ott épül a kis zsákutca-padka, ami akkor kap csak meleget,
ha a kályha már le van zárva. Mindig annyi parázs van benne, hogy kár lett volna nem kihasználni.
Illetve ettől lesz egy kis búbos-padka beütése, arról nem is beszélve,
hogy pont a játszószőnyeg mellett lehet melegedni rajta :)

Az új mag alapozása. Itt már rendesen le van fedve az előbbi bal oldali, lefelé tartó kémény.
Az alap itt is perlit-vályog, mert 90 centi magas csövet építeni belőle nem a legnyerőbb ötlet,
szigetelésnek viszont kiváló.

Az alapra egy adag kályha-agyag is került, a képen pedig az etetőnyílás
első samottjának lerakását örökítettem meg.

Elől az etetőnyílás (feed tube) látszik, mögötte a burn tunnel alapja,
ami szintén a nagyon könnyű, nagyon masszív szigetelőlapokból készült.

A két vasrúd a hőemelőt (heat riser) hivatott merevíteni. Mikor a hőemelő elkészült kiderült,
hogy annyira masszív, hogy nincs szüksége ilyesfajta támogatásra, de kiszedni már nem fogjuk,
így inkább körbetapasztjuk.

Felemelő.

Elől ismét a feed tube, utána a burn tunnel, tetején a két samottal,
ahonnan a levegő majd felemelkedik ebben n a fenséges oszlopban.

És a gyakorlatilag kész mag:

A kép alján látható manifold még befejezésre vár, ezt négy további tégla fogja elzárni a szobától. 

Lassan begyújtható állapotba hozzuk a kicsikét, a maradék tapasztást, szépítgetést majd ezután abszolváljuk (meg ha készen van a fürdő-rakéta, az idei bálázás és a tetőszigetelés befejezése :D ). Kíváncsi vagyok, hogy a nyárra elkészülünk-e ezekkel az utolsó kis simításokkal.

Tk rozslisztes, zabpelyhes bukta

Mivel Limara kenyerét sütöm már több, mint egy éve, rendszerint először nála keresem azokat a recepteket, amiket még nem sütöttem. A lekváros buktával is így voltam, ráadásul nagyon sorsszerűnek tűnt az egész, mert éppen a romlani készülő házi szilvalekvárral akartam végezni, éppen egy szombaton.

A vastag leves mellé tehát buktáztunk, de a fiúk jobban preferálják az olyan péksütit, amiben van anyag. Az én verzióm tehát így néz ki:

Tk rozslisztes, zabpelyhes bukta

3 dl langyos tej

egy fél élesztő

cukor

fél rész süteményliszt

negyed rész finom zabpehely

negyed rész teljes kiőrlésű rozsliszt

csipet só

1 egész tojás, plusz egy sárgája

5 dkg olvasztott vaj/margarin

A tészta nem lesz annyira légies és buborékos, de nagyon jó állaga lesz. Annyi, hogy a végén azért eltart egy ideig belegyömiszkélni a zsiradékot. A duplájára kelt tésztát vékonyra nyújtottam, és kicsi buktákat formáztam sok lekvárral (mert jobban szeretem az ilyen tészta/töltelék arányt), majd olvaszott vajban megforgattam és jó sűrűn bepréseltem a kicsi tepsibe.
180°C-on 30 perc alatt kész lett.

Karácsony-íz

Korábban a legjobb barátom a konyhamérleg volt. Egyik nap viszont lemerült benne az elem, de az első pánik után kiderült, hogy nincs is olyan nagy szükség rá, mint amekkora helyet kapott a konyhámban.

Rájöttem, hogy néhány száz órányi főzés már mögöttem van (ezt gondolom nem kell bemutatni azoknak, akik gyereket nevelnek:), ennek következtében valódi szükségem már nincs arra, hogy deciket és dekákat méregessek, hanem bölcsebb, ha inkább a kezemre és a szememre hagyatkozom. Úgyhogy innentől én is a jó öreg "palacsintatészta állagú" és "amennyit felvesz" meghatározásokban hiszek, mert lisztenként, tojás méretenként változik, hogy miből mennyi az annyi.

Képriport kommentárral

Kell hozzá egy kis képzelőerő, de a kettőnk között lifegő fekete valami egy vérszomjas macska farka.
A kint nyávogó 6 kisebb közül sikerült kiválasztani, elragadni, és behozni a házba.

Amikor a blw-s gyerek félkómásan tegnapi almát talál a korai konyhaasztalon. 

Mikor megérkezett az ősz, belelendültünk a felújításba.
Először a fürdőt kapta szét két pár dolgos kéz

Cimbik.

Egy laza hajítással távolítja el a zavaró ágakat.. az arcomba.

Sokat látjuk a srácoknak ezt az oldalát. Ez a "dolgoztok? akkor léptünk." figura. 

Azt hallani kell, ahogy gyerekhangon azt mondja a képnek, hogy "kinn" :)

Nyilván megint elcsatangoltak.

A művezető páholyból nézi az előkészületeket.

Ez pedig csak bizonyíték, hogy nem sokat, de valamit én is hozzátettem már az új maghoz :)

Hogy igazán élmény legyen a munka, jött a gyerek is "bú-búj"-ni.

A falazásról is van kép, de az nem olyan erőteljes, mint ez a kőműves kalapácsolás, vésőzéssel kiegészítve.
Szóval ablakot is cseréltünk, így az esti szellő már nem cirógatja a vállamat fürdéskor. A képen viszont látszik egy része annak is, amit a fürdő nem-annyira-szalonképes kinézetéről állítottam. Ha készen lesz (mondjuk tél végére esetleg, talán-talán), akkor megmutatom a mostani állapotot egészben is. Azért csak akkor, hogy majd a szép shiny fal és egyebek tudják ellensúlyozni a ma lehangoló kinézetét :D

Alapsamott-letétel: az új mag.

A jövő hordozó generációja :)

Őszi

A tavalyi tél kihívásai után idén kicsit másfajta feladataink lesznek. Például gyakorolhatjuk majd, hogyan lehet lefoglalni rossz idő esetén zárt térben egy szabadon szocializálódott, erdőjáró kalandort. Ami azt illeti, ahogy ezt leírtam rájöttem, hogy sehogy. Valószínűleg a vastag ruházat és a sok forró tea lesz a megoldás, legalábbis a mai napból kiindulva nem tudom, hogy meddig lehet egy ilyen gyereket a lakásban tartani.

A téli tüzelő összeállításának még nem értünk a végére, ami pedig készen van, szintén igényel még egy kis utómunkát, így végül is a program adott. Hogy ebből mit fogok bírni bálna üzemmódban, az még kérdéses, mert ugyan csak a tél vége felé várható a bővülés, de már most elég nehézkesnek érzem magam. Minden esetre a tűzifáért idén talán már nem kell fizetnünk, ami elég jó érzés. Persze ennek is, mint a legtöbb munkának az ősz kezdetén fogtunk neki, mert a nyár egyszerűen nem a mi évszakunk. Életben tudtunk maradni, de érdemi előrelépés mindig a hűvösebb időszakokban volt.

Szabadon, mint a baromfi

Télen, egy tea mellett jobban esik blogot írni, mint amikor ilyen napfényes, ragyogó minden és állandóan akad valami tennivaló. Persze a legmelegebb napokat mi is inkább csak túlélni szoktuk valahogy, mondjuk a ház előtti fák jótékony árnyékában, medencében pancsikolva. Azért, amikor az energiánk nem az életfunkciók fenntartására megy el, a konyhabútort - egy éve nincs a konyhában mosogató, ilyet! -, a fürdő átalakítást tervezzük, állatokat költöztetünk, hogy megtaláljuk a legoptimálisabb helyet, padkát magasítunk, hamarosan rakéta-magot update-elünk, kerítést, ablakot cserélünk/építünk.

A mindennapokhoz hozzáad az a szeleburdi kölyökkutya is, aki lassan két hónapja költözött hozzánk. Néha rettentően fárasztó, de többnyire azért hálás jószág. Rettentően gyorsan nő és tényleg olyan sok szempontból, mint egy embergyerek. Mindig talál magának valami hajmeresztő elfoglaltságot. Amikor ma Ábel elment mászókásat játszani a rönkpadhoz, Dodó (becses nevén Dorka, de a fiunk revideálta a névválasztást) kezdve azzal, hogy megkergette az összes fellelhető macskát, majd rápróbált századjára is a csirke-kerítésre, folytatta a sort a maradék hársfa tea felhörpölésével - az almát idejében megmentettem.

Az első év margójára

Éppen elmúlt az első évfordulója az első itthon töltött éjszakának. Minden elég hirtelen történt, mert egyik napról a másikra derült ki, hogy hamarabb tud fizetni a vevő a lakásunkért - így nyilván a kulcsokat is előbb szeretné -, miközben nekünk még kellett volna két nap. Jöttek a fiúk, papák pakolni, mosógépet hurcolni, hűtőt kilegózni, Mészinek pedig sosem felejtem el, hogy mennyi vacak összeválogatásától mentett meg :) A kölyök meg a költözés reggelén éppen felállni tanult a kiságyban. A tetőn ütött lyuk krízisét viszonylag hamar és jól kezeltük, úgyhogy az első éjjel meglepetésemre egészen simán telt. Persze az ablakkeretekbe még pokrócot szögeltünk, mert függönnyel nem volt időnk foglalkozni és a padlón is csak a kicsit meszes metlaki éktelenkedett. Huh, ez de nem hiányzik.

Meglepően könnyen ment ez a nagynak tűnő váltás. Őszintén, egy percig sem hiányzott a város. Vártam, hogy mikor lakjuk be a házat, milyen lesz a tél. Klárimama diplomatikusan csak annyit mondott az első nagycsaládi összejövetelen nálunk, hogy "aranyos" :) Most már szerintem is aranyos. Nincsenek cuki, apró részletek a házban, most még minden inkább praktikus. Nem vagyok az a nagy lakberendező típus, de lassacskán alakul.

Sokat változtatott a képen az óriási padka, meg a hozzá tartozó hordó. A kanapé egy év alatt a nagyszoba mind a négy falát megjárta, ahogy a szőnyeg is kipróbált már minden lehetséges pozíciót. Egy kicsit bánom, hogy a pillanatfelvételek készítését viszonylag hamar abbahagytam.

Az udvar.. már nem is emlékszem, milyen volt. Most macskák, kutya és tyúkok töltik meg, az elkerített ágyásokban paradicsom, krumpli, tök, répa nő. Nyilván nem teljes a lista, mert mindig meglep valami, amire már nem számítottam, hogy ki fog kelni.

Most már látom, hogy mások szemének is otthonos csak éveken belül lesz a portánk, még szerencse, hogy elégedettek és boldogok vagyunk vele így is.

Nyárelő

Kislapáttal megszakérti a tűzrakóhelyet (gödröt ás a farakásnak).
Remek kis konstrukció, azóta több bográcsozáson túl van :)

Az első igazí tyúklevesünk. 

Munkás kezek.

Tatával kutat szerelnek. De legalábbis belenéznek.

Ábel bemutatja az új pipiket. Sajnos a létszám másnap reggelre kicsit megcsappant,
mert ketten az éhes rétisas gyomrában végezték. Azóta elköltöztettük őket. 

A pusztamérgesi gyermekétkeztetési anyapítvány.

Harrison Ford az öttömösi erdőben.

Cicamenedék a bátai szépségeknek. Cirbolyánk kölykei 3 héttel idősebbek,
de eddig jól kijönnek. Az össz macskalétszám így kilencre ugrott. Kölyök cicák ingyen elvihetők :]

Ő pedig az új családtagunk, a minden lében két kanál Dorka.

Otthon, édes

Miután két napot a városban töltöttünk rá kellett jönnünk, hogy nincs az a bent töltött időtartam, amibe mindent bele lehetne zsúfolni. Így sem sikerült a felét sem abszolválnunk a terveknek, cserébe nagyon megkönnyebbültünk, amikor magunkra zártuk az ajtót itthon. Persze sok minden alakult terv szerint is, például boldog tulajdonosai vagyunk egy őskőkori 200 literes lekerekített peremű öntöttvas lábas kádnak (amit a kölcsön kenguruval és apa sofőrködésével sikerült kivarázsolni hozzánk), illetve itt díszeleg a konyhában a kicsit stílusidegen, de elég praktikus gázos-elektromos sütőalkalmatosság.

Az új berendezési tárgyak mellett új tapasztalatokkal is gazdagodtunk. A pénteki szállítmányozás után édesszülém vasárnap is ellátogattak hozzánk, hogy egy nagy hiányosságomon enyhítsenek. Nem polcról származó tyúkot ugyanis még sosem bontottam. A faluban csirkét hirdettek, felhívtuk hát és vasárnap reggel 4 jól megtermett példányt hoztunk haza. Furcsa volt, mert nem ismertem őket és még inkább furcsa, mert tudtam, mi lesz a végük. Péterrel előre megbeszéltük, hogy a hét elején nem erőlködünk a húsevéssel, ha nem adja magát.

Mint később kiderült, egy kicsit ügyetlen voltam - de az vesse az első követ, aki ezzel a tudással született -, de úgy érzem, hogy életem első két csirke vágása kifejezetten gyengéd volt. Rengeteget segített ez a videó, ha valaki ilyesmire szánja magát, csak ajánlani tudom:

Ez a nő egyszerűen eszméletlenül kedves, megtestesít mindent, amit a témával kapcsolatban gondolok. Nagyon nehéz gondolat elfogadni, hogy ez egy olyan dolog, aminek a tanulási folyamata során nagyobb fájdalmat okozhatok, mint a technika tökéletes elsajátítása után. Ez így leírva rettenetesen hangzik. De innentől kezdve nem vásárolunk bolti húst. Még csak baráti gazdaságból származót sem. Én azzal vállalom a felelősséget annak a csirkének a haláláért, akit megeszünk, hogy előtte tisztességes életet biztosítunk neki, aztán pedig bármilyen nehéz is, ott vagyok vele abban a pillanatban, amikor elszáll belőle a lélek.

A pucolás és bontás után egy levesre valót eltettem a húsból, amit másnap valóban megfőztünk. Az udvaron, bográcsban, csendesen. Aznap egészen más íze volt. És egy kicsivel megint felnőttebb lettem.

Mindennapi örömök

Izgalmasnak, szerencsésnek tartottam magam, amiért olyan dolgok történnek velem, mint hogy a szegedi estében az Egyetem utcán találok egy halom homokot, amiben nem csak, hogy megmártom a mezítelen lábam, hanem még egy élménnyel is gazdagodtam, amit leírhatok a kis határidőnaplómba. Egyszer, amikor előveszem, majd jó érzés tölt el tőle. Nem tévedtem, mert akárhányszor belelapozok azokba a nyári élményekbe, mindig valami kellemes melegség jár át.

Az írás hagyománya akkor szakadt félbe, amikor már nem csak az emlékeimmel voltam kettesben, hanem olyan társra találtam, akivel mindent együtt élhetünk meg. Ezt spékelte meg a másfél éves energiabomba, úgyhogy most már, ha szeretném sem mindig sikerül erőt vagy időt találni a jegyzetelésre. Pedig néha nagyon jól esne, de ugye mások a prioritások.

A napok viszont könnyedén, gördülékenyen telnek, így leginkább olyasmiket írhatnék le, mint hogy a gyerek egyre kisfiúsabb (a szó minden értelmében), egyre jobban alszik, ami miatt szinte úgy érzem, hogy csalok, mikor reggel előveszem a kávés bögrét ("de már csak megszokásból"), a növényeink végre megmutatták a zöldjüket, ami egy fantasztikus érzés és nagyon élvezzük ezeket a meleg napokat. Persze dolgunk mindig van, de többnyire tanya-related, amit nem esik nehezünkre csinálni.

A nyárra több dolgot is tervezünk, mint a fürdő átalakítása, az ajtó és a ház külső falának a bevakolása, a tó mélyítés elkezdése, Hugel-kultúra építése a két kidöntött óriás koronájából és egyéb alkatrészeiből, a pipik áttelepítése és kacsák, csirkék, kecskék beszerzése. Nameg a tél előtt még a rakéta magját is újraépítjük, de azzal aztán tényleg nem kell sietni (keményebb, strapabíróbb anyagot találtunk hozzá).

A kis füzetben összeírtuk, mi mindent vetettünk. Rengeteg item van a listán, ha ezeknek csak a tizede kikel, mi is kikelünk magunkból :) Az egészen biztos, hogy sütőtökünk lesz a télre. Izgulunk még a krumplin, répán, hagymán és epren. Vagy mert szeretjük őket, vagy mert klassz lenne raktározni belőlük a télre. Mindenhol igyekeztünk társítani, növelni a diverzitást, eddig úgy tűnik, hogy a növényeinknek is fekszik a dolog. Néhol túl sűrűn vannak, de csak akkor egyelünk, ha kellenek a reggelihez/ebédhez. Ezért a saláta lehet, hogy nem hozza majd be a mag árát, de nincs jobb azoknál a zsenge leveleknél a házi kenyéren :)

Bizony, az első retkek és salátalevelek. A reggelihez, frissen, helyből :)

Kusza boldogság retekkel, hagymákkal, babokkal, salátákkal, meglepi tökökkel

Másik perspektíva

Egy véletlenül alakult giccses virág-gyűjtemény

Az új padunk. Nem, nem lesz egyenes a felülete (ha rajtam múlik)

Út a turbolyarengetegben

Tisztás no.2.

Másfél év

Nehezen tudnám átadni a tanyasi tavaszt. Mi több, a tanyasi tavaszt egy cseperedő, nyíló, másfél éves gyerekkel.

Ez a gyerek tyúktojást gyűjt a tartóba (miután 8-10 tojás eltörött megtanulta, hogy nem az eldobás és az összekoccantás a feladat) és beviszi a kamrába valamelyik szülőjével, fém ültetőel túrja a földet, alkalomadtán az apjával babot vetnek a lyukakba, szakszerűen locsol a pici, a kicsi és a nagy kannából az ágyásban és szkség szerint a tyúk itatóba, veteményest öntöz slaggal, macskát etet, aztán macskát kerget a fák között (szi-szicc!), hangyákat nézeget (ga!), fát gyűjt (a nedveset nem, csak a szárazat, azzal lehet fűteni ugyebár), be-, ki-, és eltereli a pipiket szükség szerint, hintába kéretőzik megpihenni (hin!), vizet, kaját, cicit kunyerál, kiválasztja a pizsamapulcsiját a szárítókötélről, 10 percet bóklászik kint (félszem-felügyelettel), míg terítjük az asztalt, aztán tágra nyitja az ajtót és bejön vacsorázni: felkéri magát a székébe és kanállal megeszi a paradicsomos csirkét bulgurral.

Rugalmasság, vagy mi a szösz

Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire technológia ellenes, de lassan igazán revideálnom kell az elveimet.

Hogyha egy eszköznek több funkciója is van, ám aktuálisan csak egyet használok belőle, akkor talán érdemes valami mással helyettesíteni, ami éppen azt az egyet tudja. Feltéve persze, hogy nincs más, aminek több, pillanatnyilag is hasznos funkciója is van, de ebbe most ne menjünk bele, mert megint a rakétáknál lyukadunk ki, annak meg majd egy külön szösszenetet szentelek úgyis. Konkrétan  most a sparhelten rotyogó ebéd felett elmélkedem. Nem jött még el az ideje, hogy túl sok legyen a belőle áradó meleg, mert a tavaszi estéken nagyon kellemes a sugárzó teste mellé kucorodni, de már nem is vacogunk nélküle. Nagyon szeretem, hogy gyakorlatilag házon belül meg tudjuk oldani az üzemelését, nevezetesen egy-egy séta alkalmával több ebédre elég fát gyűjtünk be, de az ilyen tüzelés például értékes időt vesz el a fiunktól, amit máskülönben vele tölthetnék.

Egy szóval a sparhelton tavasszal és nyáron főzni jó és érdemes, de fűteni vele felesleges. A szüleim felajánlották már hónapokkal ezelőtt a régi gáztűzhelyüket, ami különösebben nem dobogtatta meg a szívem éppen a fúj-fúj elektromos és fúj-fúj "modern" fafejűségem miatt. De alkalmasint hajlandó vagyok szégyenérzet nélkül meggondolni magam, ha az az ésszerűbb. Máskülönben rakhatnánk minden nap tüzet az udvaron is, mert az még sokkal autentikusabb, mint a sparhelt. A tűzhelynek tehát csinálok helyet a nyárra a spari helyén, ő pedig kiköltözik a jövendőbeli télikertbe.

Gyors catch up

A tanyagasztro posztok száma nem csak azért csökkent, mert 1) nehezemre esik feltölteni a fényképező aksiját, 2) macerás áttenni a gépre a végre elkészült képeket és 3) az átméretezést néha alig bírja el szegény ev-ből is kiselejtezett laptopom, hanem mert egyszerűen alig van időm főzni :) Ennek ellenére minden nap eszünk valami rendeset, mert nem csak a lélek nem vinne rá, de lehetőségünk sincs gyors kaját enni. Mára ezért a tegnapi menüvel összevonva sült kacscomb lesz rizzsel, mivel reggel volt annyi lélekjelenlétem, hogy két napra valóhoz vettem elő húst. Nem minden nap vagyok ilyen előrelátó, ezért többnyire ebéd helyett inkább a vacsora meleg.

Annál is inkább, mert ebben a szép időben egészen átalakult a mindennapi program és a késői reggeli után Ábel - nem követeli ugyan, de - mindig a tudtunkra adja, hogy ki kellene menni a pipikhez, kis fát kellene gyűjteni vagy sétálni egy kicsit - tudom, hogy kicsit nagyzolónak tűnik, de mi az egyszerűség kedvéért így hívjuk - az erdőben.

A rakéta szépen üzemel, faágakkal etetjük, így a nagy kupac száraz gallyat rendszeresen processzálni kell. De ez nem annyira megy munka számba nálunk, inkább közös és egyben hasznos időtöltés. Mindig arra optimalizálunk, hogy együtt tudjunk lenni és nem arra, hogy maximálisan hatékonyak legyünk. Azt hiszem éppen ez az egyik oka annak, hogy ha közölnék velem, hogy két hónapom van hátra az életből, nem sok mindenen változtatnék. Talán kevesebbet főznék, hogy azt az időt is a szeretteimmel tölthessem és többet járnánk Szegeden is.

A napokban elkezdtük a tavaszi munkákat. Nem ágyásokat készítettünk még, hanem előkészültünk a következő szezonra. A pipiket kirekesztettük nappalra az egyik legtávolabbi szegletbe, ahová jövőre konyhakertet szeretnénk. Van búvóhelyük, vizük, búzájuk és munkájuk. Két hétig hagyjuk őket kapirgálni, hogy megszabadítsák a lepusztult talajt a gyomoktól, magjaiktól és a csigáktól. Ha készen vannak, újabb cellát kerítünk el nekik, a lepucolt földet pedig bevetjük nitrogén fixálókkal. A cél az, hogy mire kertet teszünk oda, a most csupasz, gyomos területet kicsit feljavítsuk.

Közben a téli pipi-kifutó helyére időleges konyhakertet álmodtunk. Hamarosan elkezdjük kialakítani az ágyásokat a jó zsíros talajon. Zsíros, mert a tyúkok egy nagy rakás zöld hulladékot komposztáltak el a télen. A kupac alja komposztgilisztáktól nyüzsög, gyönyörű látvány. Ezeknek a gilisztáknak egy részét átköltöztetjük alkalmasabb helyre, az ottmaradtak közül pedig még a hölgyek szemezgethetnek, mielőtt kizárnánk őket a területről.

A szegedi magbörze jóvoltából pedig csupa szépséges zöldségmaggal gazdagodtunk. Nagyon remélem, hogy jövőre már mi is csereberélni készülhetünk és nem csak papírtasakokkal válogatunk a magok közül.

Duruzsol a rakéta

Most, hogy ez kész, legközelebb a nagyszobába építünk egyet! - mondta Péter, miután készen lett a fürdő-rakéta. Jó. - legyintettem.

---------

Egy hónap napi egy-két órájába és a végén némi fog összeszorításba került, de megcsináltuk :) Az utolsó héten már teljesen elegünk volt, mert mindig került elő még valami, amit át kellett gondolni, meg kellett csinálni, még egy talicskányi vályog, csak még egy réteg perlit, csak az etetőnyílás, ó és még a manifold, hogyaza. Szóval végtelennek tűnt. Közben a cserépkályha már úgy tűnt, hogy megérezte a végét és fel akarja adni. Persze lehet, hogy csak arról volt szó, hogy máshol járt az agyunk és egyikünknek sem volt igazán kedve tüzet rakni, ezért nem is sikerült igazán jól.

Közben - akinek kicsi gyereke van pontosan tudja, hogy miről beszélek - próbáltunk időt hagyni magunknak, mert ugye mégis csak egy 15 hónapos gyerek mellett dolgoztunk, aki mindent, de _mindent_ ki akar próbálni, megnézni, megfogni, szétpacikolni. A projektet végül viszonylag kevés káosz mellett sikerült abszolválni, legalábbis az emlékeimben már így él és nem is akarok visszagondolni rá :)

Akárhányszor próbáltam megfogalmazni, nem igazán sikerül, mert a fejlődésünkről csak kettesben tudunk igazán elmélázni. De a forró padkán ülve, amikor már egy hete virágos láda díszíti a jéghideg cserépkályha tetejét én olyan büszke vagyok a férjemre, amiért rátalált, utánajárt, tanult, tervezett, kísérletezett és végül megépítette. Rengeteg hitet ad, mert ettől csak még inkább úgy érzem, hogy bármire képesek vagyunk.

Ez még nem a végleges kinézete, de az esztétikai élmény javítására a tavaszi munkák
mellett már nem lesz időnk. A nyáron viszont lesz ideje kiszáradni a fa törzsének :)

Megváltozott (v)iszonyok

Évekkel ezelőtt amolyan romantikus ábrándjaim voltak arról, milyen jó lehet Babék tanyájának a nappalijában egy bögre teával, betakarózva nézni a hóesést. A tanyán élésnek nagyon tetszett ez a szelete, de bármikor náluk jártunk, minden alkalommal újra és újra megijedtem a pókoktól a könyvespolc tetején - akik vannak, ha küzdesz ellenük, ha nem -, a sötétségtől, amibe a kendőzetlen ablakon keresztül este belebámulsz, az egyenetlen tereptől a ház mögött - mert városi voltam vagy mi a csuda - és a kutyáktól, akik nem ismernek elég jól, ezért vicsorogva védik tőled, barátságos közeledőtől is a portát. A tanya lassan eladósorba kerül, mi pedig kiköltöztünk a sajátunkra, hozva az egész múltunkat és az egyre körvonalazódó jövőnket.

A nappali romantikája mögött ma már látom a munkát, amivel a tél jár. Nem voltunk eléggé felkészülve rá, de néhány aggodalmas hangulatban elköltött reggeli igazán nem nagy ár a leckéért. Jövőre jobban csináljuk majd :) Főleg, hogy a héten a végére értünk az új kályhának, ami most még szárad ugyan, de már nagyon ígéretesnek tűnik. Erről majd mesélek, amikor először felfűtöttük igazán. Vagy amikor közelebb toljuk a kanapét a cserépkályhához, eltéve az emlékeinkbe ezt az öreg és fáradt fűtőalkalmatosságot.

A meleghez (vagy éppen a hideghez) való viszonyunk viszont nagyon megváltozott. Vannak hetek, amikor ki sem tesszük a lábunkat a telekről, ilyenkor vagyunk a leginkább önmagunk. Ilyenkor nem hasonlítgatom a lakásunk hőmérsékletét a szegedi barátnők vagy a mamák lakásához, ilyenkor nem aggódom, hogy mit szólnának mások a pókokhoz a fürdőben, a komposzt toaletthez vagy a rumlis előszobához. Ilyenkor ha van kedvünk fűteni, akkor csinálunk egy kicsit melegebbet, ha nincsen, akkor meg kap mindenki plusz egy réteget. Mert nem kell mindig, mindenhol melegnek lenni. Két éve nehezen barátkoztam volna meg egy ilyen gondolattal.

Ahogy a folytonos változással, a terveink állandó módosulásával is. Amikor Ábel megszületett, féltem, hogy sosem tudok majd elég türelmes lenni hozzá. De ahogy az ő léte kikényszerítette belőlem a türelmet, az új életünk úgy szorít rá a rugalmasságra. És ugyan nagyon kívülállónak érzem magam ettől a legtöbb társaságból, mi ettől vagyunk itthon, és talán ez a lényeg.

Lassan fotóbloggá minősítem magunkat

Itt még csak tereptárgyakba kapaszkodva totyog (: Azóta komposztos
vödörrel szaladgál utánuk: Pák-pák-pák!

A kamrából kiválasztotta, megtöröltem, megkezdtem és
onnantól almát majszolva sétált fel-alá. A szívem meg tele van büszkeséggel.

Két szobát fűtő kályha-projekt:

"Átlyukasztom a falat, fél óra!" - mondá Péter és másfél óra alatt csinos kis járatot vágott, fúrt, vésett, kalapált a 60 centis vályogfalba.

A konyhai alapozás elkészült.

Hogy történjen egy kis előrelépés eljátszottuk, hogy a hordók a helyükön vannak.

Előmunkálatok: a légjárat optimális elhelyezkedésének és
méretének belövése.

Készül a tisztítónyílás.

Ő meg nagyon élvezi.

Főpróba az építés előtt.

Félig töltve, most jönnek a beton darabok.

Hord, önt, lapogat, ismétel!

Szaksegítség (: