Szabadon, mint a baromfi

Télen, egy tea mellett jobban esik blogot írni, mint amikor ilyen napfényes, ragyogó minden és állandóan akad valami tennivaló. Persze a legmelegebb napokat mi is inkább csak túlélni szoktuk valahogy, mondjuk a ház előtti fák jótékony árnyékában, medencében pancsikolva. Azért, amikor az energiánk nem az életfunkciók fenntartására megy el, a konyhabútort - egy éve nincs a konyhában mosogató, ilyet! -, a fürdő átalakítást tervezzük, állatokat költöztetünk, hogy megtaláljuk a legoptimálisabb helyet, padkát magasítunk, hamarosan rakéta-magot update-elünk, kerítést, ablakot cserélünk/építünk.

A mindennapokhoz hozzáad az a szeleburdi kölyökkutya is, aki lassan két hónapja költözött hozzánk. Néha rettentően fárasztó, de többnyire azért hálás jószág. Rettentően gyorsan nő és tényleg olyan sok szempontból, mint egy embergyerek. Mindig talál magának valami hajmeresztő elfoglaltságot. Amikor ma Ábel elment mászókásat játszani a rönkpadhoz, Dodó (becses nevén Dorka, de a fiunk revideálta a névválasztást) kezdve azzal, hogy megkergette az összes fellelhető macskát, majd rápróbált századjára is a csirke-kerítésre, folytatta a sort a maradék hársfa tea felhörpölésével - az almát idejében megmentettem.

Az első év margójára

Éppen elmúlt az első évfordulója az első itthon töltött éjszakának. Minden elég hirtelen történt, mert egyik napról a másikra derült ki, hogy hamarabb tud fizetni a vevő a lakásunkért - így nyilván a kulcsokat is előbb szeretné -, miközben nekünk még kellett volna két nap. Jöttek a fiúk, papák pakolni, mosógépet hurcolni, hűtőt kilegózni, Mészinek pedig sosem felejtem el, hogy mennyi vacak összeválogatásától mentett meg :) A kölyök meg a költözés reggelén éppen felállni tanult a kiságyban. A tetőn ütött lyuk krízisét viszonylag hamar és jól kezeltük, úgyhogy az első éjjel meglepetésemre egészen simán telt. Persze az ablakkeretekbe még pokrócot szögeltünk, mert függönnyel nem volt időnk foglalkozni és a padlón is csak a kicsit meszes metlaki éktelenkedett. Huh, ez de nem hiányzik.

Meglepően könnyen ment ez a nagynak tűnő váltás. Őszintén, egy percig sem hiányzott a város. Vártam, hogy mikor lakjuk be a házat, milyen lesz a tél. Klárimama diplomatikusan csak annyit mondott az első nagycsaládi összejövetelen nálunk, hogy "aranyos" :) Most már szerintem is aranyos. Nincsenek cuki, apró részletek a házban, most még minden inkább praktikus. Nem vagyok az a nagy lakberendező típus, de lassacskán alakul.

Sokat változtatott a képen az óriási padka, meg a hozzá tartozó hordó. A kanapé egy év alatt a nagyszoba mind a négy falát megjárta, ahogy a szőnyeg is kipróbált már minden lehetséges pozíciót. Egy kicsit bánom, hogy a pillanatfelvételek készítését viszonylag hamar abbahagytam.

Az udvar.. már nem is emlékszem, milyen volt. Most macskák, kutya és tyúkok töltik meg, az elkerített ágyásokban paradicsom, krumpli, tök, répa nő. Nyilván nem teljes a lista, mert mindig meglep valami, amire már nem számítottam, hogy ki fog kelni.

Most már látom, hogy mások szemének is otthonos csak éveken belül lesz a portánk, még szerencse, hogy elégedettek és boldogok vagyunk vele így is.