Otthon, édes

Miután két napot a városban töltöttünk rá kellett jönnünk, hogy nincs az a bent töltött időtartam, amibe mindent bele lehetne zsúfolni. Így sem sikerült a felét sem abszolválnunk a terveknek, cserébe nagyon megkönnyebbültünk, amikor magunkra zártuk az ajtót itthon. Persze sok minden alakult terv szerint is, például boldog tulajdonosai vagyunk egy őskőkori 200 literes lekerekített peremű öntöttvas lábas kádnak (amit a kölcsön kenguruval és apa sofőrködésével sikerült kivarázsolni hozzánk), illetve itt díszeleg a konyhában a kicsit stílusidegen, de elég praktikus gázos-elektromos sütőalkalmatosság.

Az új berendezési tárgyak mellett új tapasztalatokkal is gazdagodtunk. A pénteki szállítmányozás után édesszülém vasárnap is ellátogattak hozzánk, hogy egy nagy hiányosságomon enyhítsenek. Nem polcról származó tyúkot ugyanis még sosem bontottam. A faluban csirkét hirdettek, felhívtuk hát és vasárnap reggel 4 jól megtermett példányt hoztunk haza. Furcsa volt, mert nem ismertem őket és még inkább furcsa, mert tudtam, mi lesz a végük. Péterrel előre megbeszéltük, hogy a hét elején nem erőlködünk a húsevéssel, ha nem adja magát.

Mint később kiderült, egy kicsit ügyetlen voltam - de az vesse az első követ, aki ezzel a tudással született -, de úgy érzem, hogy életem első két csirke vágása kifejezetten gyengéd volt. Rengeteget segített ez a videó, ha valaki ilyesmire szánja magát, csak ajánlani tudom:

Ez a nő egyszerűen eszméletlenül kedves, megtestesít mindent, amit a témával kapcsolatban gondolok. Nagyon nehéz gondolat elfogadni, hogy ez egy olyan dolog, aminek a tanulási folyamata során nagyobb fájdalmat okozhatok, mint a technika tökéletes elsajátítása után. Ez így leírva rettenetesen hangzik. De innentől kezdve nem vásárolunk bolti húst. Még csak baráti gazdaságból származót sem. Én azzal vállalom a felelősséget annak a csirkének a haláláért, akit megeszünk, hogy előtte tisztességes életet biztosítunk neki, aztán pedig bármilyen nehéz is, ott vagyok vele abban a pillanatban, amikor elszáll belőle a lélek.

A pucolás és bontás után egy levesre valót eltettem a húsból, amit másnap valóban megfőztünk. Az udvaron, bográcsban, csendesen. Aznap egészen más íze volt. És egy kicsivel megint felnőttebb lettem.

Mindennapi örömök

Izgalmasnak, szerencsésnek tartottam magam, amiért olyan dolgok történnek velem, mint hogy a szegedi estében az Egyetem utcán találok egy halom homokot, amiben nem csak, hogy megmártom a mezítelen lábam, hanem még egy élménnyel is gazdagodtam, amit leírhatok a kis határidőnaplómba. Egyszer, amikor előveszem, majd jó érzés tölt el tőle. Nem tévedtem, mert akárhányszor belelapozok azokba a nyári élményekbe, mindig valami kellemes melegség jár át.

Az írás hagyománya akkor szakadt félbe, amikor már nem csak az emlékeimmel voltam kettesben, hanem olyan társra találtam, akivel mindent együtt élhetünk meg. Ezt spékelte meg a másfél éves energiabomba, úgyhogy most már, ha szeretném sem mindig sikerül erőt vagy időt találni a jegyzetelésre. Pedig néha nagyon jól esne, de ugye mások a prioritások.

A napok viszont könnyedén, gördülékenyen telnek, így leginkább olyasmiket írhatnék le, mint hogy a gyerek egyre kisfiúsabb (a szó minden értelmében), egyre jobban alszik, ami miatt szinte úgy érzem, hogy csalok, mikor reggel előveszem a kávés bögrét ("de már csak megszokásból"), a növényeink végre megmutatták a zöldjüket, ami egy fantasztikus érzés és nagyon élvezzük ezeket a meleg napokat. Persze dolgunk mindig van, de többnyire tanya-related, amit nem esik nehezünkre csinálni.

A nyárra több dolgot is tervezünk, mint a fürdő átalakítása, az ajtó és a ház külső falának a bevakolása, a tó mélyítés elkezdése, Hugel-kultúra építése a két kidöntött óriás koronájából és egyéb alkatrészeiből, a pipik áttelepítése és kacsák, csirkék, kecskék beszerzése. Nameg a tél előtt még a rakéta magját is újraépítjük, de azzal aztán tényleg nem kell sietni (keményebb, strapabíróbb anyagot találtunk hozzá).

A kis füzetben összeírtuk, mi mindent vetettünk. Rengeteg item van a listán, ha ezeknek csak a tizede kikel, mi is kikelünk magunkból :) Az egészen biztos, hogy sütőtökünk lesz a télre. Izgulunk még a krumplin, répán, hagymán és epren. Vagy mert szeretjük őket, vagy mert klassz lenne raktározni belőlük a télre. Mindenhol igyekeztünk társítani, növelni a diverzitást, eddig úgy tűnik, hogy a növényeinknek is fekszik a dolog. Néhol túl sűrűn vannak, de csak akkor egyelünk, ha kellenek a reggelihez/ebédhez. Ezért a saláta lehet, hogy nem hozza majd be a mag árát, de nincs jobb azoknál a zsenge leveleknél a házi kenyéren :)

Bizony, az első retkek és salátalevelek. A reggelihez, frissen, helyből :)

Kusza boldogság retekkel, hagymákkal, babokkal, salátákkal, meglepi tökökkel

Másik perspektíva

Egy véletlenül alakult giccses virág-gyűjtemény

Az új padunk. Nem, nem lesz egyenes a felülete (ha rajtam múlik)

Út a turbolyarengetegben

Tisztás no.2.