Az új berendezési tárgyak mellett új tapasztalatokkal is gazdagodtunk. A pénteki szállítmányozás után édesszülém vasárnap is ellátogattak hozzánk, hogy egy nagy hiányosságomon enyhítsenek. Nem polcról származó tyúkot ugyanis még sosem bontottam. A faluban csirkét hirdettek, felhívtuk hát és vasárnap reggel 4 jól megtermett példányt hoztunk haza. Furcsa volt, mert nem ismertem őket és még inkább furcsa, mert tudtam, mi lesz a végük. Péterrel előre megbeszéltük, hogy a hét elején nem erőlködünk a húsevéssel, ha nem adja magát.
Mint később kiderült, egy kicsit ügyetlen voltam - de az vesse az első követ, aki ezzel a tudással született -, de úgy érzem, hogy életem első két csirke vágása kifejezetten gyengéd volt. Rengeteget segített ez a videó, ha valaki ilyesmire szánja magát, csak ajánlani tudom:
Ez a nő egyszerűen eszméletlenül kedves, megtestesít mindent, amit a témával kapcsolatban gondolok. Nagyon nehéz gondolat elfogadni, hogy ez egy olyan dolog, aminek a tanulási folyamata során nagyobb fájdalmat okozhatok, mint a technika tökéletes elsajátítása után. Ez így leírva rettenetesen hangzik. De innentől kezdve nem vásárolunk bolti húst. Még csak baráti gazdaságból származót sem. Én azzal vállalom a felelősséget annak a csirkének a haláláért, akit megeszünk, hogy előtte tisztességes életet biztosítunk neki, aztán pedig bármilyen nehéz is, ott vagyok vele abban a pillanatban, amikor elszáll belőle a lélek.
A pucolás és bontás után egy levesre valót eltettem a húsból, amit másnap valóban megfőztünk. Az udvaron, bográcsban, csendesen. Aznap egészen más íze volt. És egy kicsivel megint felnőttebb lettem.
