Rugalmasság, vagy mi a szösz

Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire technológia ellenes, de lassan igazán revideálnom kell az elveimet.

Hogyha egy eszköznek több funkciója is van, ám aktuálisan csak egyet használok belőle, akkor talán érdemes valami mással helyettesíteni, ami éppen azt az egyet tudja. Feltéve persze, hogy nincs más, aminek több, pillanatnyilag is hasznos funkciója is van, de ebbe most ne menjünk bele, mert megint a rakétáknál lyukadunk ki, annak meg majd egy külön szösszenetet szentelek úgyis. Konkrétan  most a sparhelten rotyogó ebéd felett elmélkedem. Nem jött még el az ideje, hogy túl sok legyen a belőle áradó meleg, mert a tavaszi estéken nagyon kellemes a sugárzó teste mellé kucorodni, de már nem is vacogunk nélküle. Nagyon szeretem, hogy gyakorlatilag házon belül meg tudjuk oldani az üzemelését, nevezetesen egy-egy séta alkalmával több ebédre elég fát gyűjtünk be, de az ilyen tüzelés például értékes időt vesz el a fiunktól, amit máskülönben vele tölthetnék.

Egy szóval a sparhelton tavasszal és nyáron főzni jó és érdemes, de fűteni vele felesleges. A szüleim felajánlották már hónapokkal ezelőtt a régi gáztűzhelyüket, ami különösebben nem dobogtatta meg a szívem éppen a fúj-fúj elektromos és fúj-fúj "modern" fafejűségem miatt. De alkalmasint hajlandó vagyok szégyenérzet nélkül meggondolni magam, ha az az ésszerűbb. Máskülönben rakhatnánk minden nap tüzet az udvaron is, mert az még sokkal autentikusabb, mint a sparhelt. A tűzhelynek tehát csinálok helyet a nyárra a spari helyén, ő pedig kiköltözik a jövendőbeli télikertbe.

Gyors catch up

A tanyagasztro posztok száma nem csak azért csökkent, mert 1) nehezemre esik feltölteni a fényképező aksiját, 2) macerás áttenni a gépre a végre elkészült képeket és 3) az átméretezést néha alig bírja el szegény ev-ből is kiselejtezett laptopom, hanem mert egyszerűen alig van időm főzni :) Ennek ellenére minden nap eszünk valami rendeset, mert nem csak a lélek nem vinne rá, de lehetőségünk sincs gyors kaját enni. Mára ezért a tegnapi menüvel összevonva sült kacscomb lesz rizzsel, mivel reggel volt annyi lélekjelenlétem, hogy két napra valóhoz vettem elő húst. Nem minden nap vagyok ilyen előrelátó, ezért többnyire ebéd helyett inkább a vacsora meleg.

Annál is inkább, mert ebben a szép időben egészen átalakult a mindennapi program és a késői reggeli után Ábel - nem követeli ugyan, de - mindig a tudtunkra adja, hogy ki kellene menni a pipikhez, kis fát kellene gyűjteni vagy sétálni egy kicsit - tudom, hogy kicsit nagyzolónak tűnik, de mi az egyszerűség kedvéért így hívjuk - az erdőben.

A rakéta szépen üzemel, faágakkal etetjük, így a nagy kupac száraz gallyat rendszeresen processzálni kell. De ez nem annyira megy munka számba nálunk, inkább közös és egyben hasznos időtöltés. Mindig arra optimalizálunk, hogy együtt tudjunk lenni és nem arra, hogy maximálisan hatékonyak legyünk. Azt hiszem éppen ez az egyik oka annak, hogy ha közölnék velem, hogy két hónapom van hátra az életből, nem sok mindenen változtatnék. Talán kevesebbet főznék, hogy azt az időt is a szeretteimmel tölthessem és többet járnánk Szegeden is.

A napokban elkezdtük a tavaszi munkákat. Nem ágyásokat készítettünk még, hanem előkészültünk a következő szezonra. A pipiket kirekesztettük nappalra az egyik legtávolabbi szegletbe, ahová jövőre konyhakertet szeretnénk. Van búvóhelyük, vizük, búzájuk és munkájuk. Két hétig hagyjuk őket kapirgálni, hogy megszabadítsák a lepusztult talajt a gyomoktól, magjaiktól és a csigáktól. Ha készen vannak, újabb cellát kerítünk el nekik, a lepucolt földet pedig bevetjük nitrogén fixálókkal. A cél az, hogy mire kertet teszünk oda, a most csupasz, gyomos területet kicsit feljavítsuk.

Közben a téli pipi-kifutó helyére időleges konyhakertet álmodtunk. Hamarosan elkezdjük kialakítani az ágyásokat a jó zsíros talajon. Zsíros, mert a tyúkok egy nagy rakás zöld hulladékot komposztáltak el a télen. A kupac alja komposztgilisztáktól nyüzsög, gyönyörű látvány. Ezeknek a gilisztáknak egy részét átköltöztetjük alkalmasabb helyre, az ottmaradtak közül pedig még a hölgyek szemezgethetnek, mielőtt kizárnánk őket a területről.

A szegedi magbörze jóvoltából pedig csupa szépséges zöldségmaggal gazdagodtunk. Nagyon remélem, hogy jövőre már mi is csereberélni készülhetünk és nem csak papírtasakokkal válogatunk a magok közül.

Duruzsol a rakéta

Most, hogy ez kész, legközelebb a nagyszobába építünk egyet! - mondta Péter, miután készen lett a fürdő-rakéta. Jó. - legyintettem.

---------

Egy hónap napi egy-két órájába és a végén némi fog összeszorításba került, de megcsináltuk :) Az utolsó héten már teljesen elegünk volt, mert mindig került elő még valami, amit át kellett gondolni, meg kellett csinálni, még egy talicskányi vályog, csak még egy réteg perlit, csak az etetőnyílás, ó és még a manifold, hogyaza. Szóval végtelennek tűnt. Közben a cserépkályha már úgy tűnt, hogy megérezte a végét és fel akarja adni. Persze lehet, hogy csak arról volt szó, hogy máshol járt az agyunk és egyikünknek sem volt igazán kedve tüzet rakni, ezért nem is sikerült igazán jól.

Közben - akinek kicsi gyereke van pontosan tudja, hogy miről beszélek - próbáltunk időt hagyni magunknak, mert ugye mégis csak egy 15 hónapos gyerek mellett dolgoztunk, aki mindent, de _mindent_ ki akar próbálni, megnézni, megfogni, szétpacikolni. A projektet végül viszonylag kevés káosz mellett sikerült abszolválni, legalábbis az emlékeimben már így él és nem is akarok visszagondolni rá :)

Akárhányszor próbáltam megfogalmazni, nem igazán sikerül, mert a fejlődésünkről csak kettesben tudunk igazán elmélázni. De a forró padkán ülve, amikor már egy hete virágos láda díszíti a jéghideg cserépkályha tetejét én olyan büszke vagyok a férjemre, amiért rátalált, utánajárt, tanult, tervezett, kísérletezett és végül megépítette. Rengeteg hitet ad, mert ettől csak még inkább úgy érzem, hogy bármire képesek vagyunk.

Ez még nem a végleges kinézete, de az esztétikai élmény javítására a tavaszi munkák
mellett már nem lesz időnk. A nyáron viszont lesz ideje kiszáradni a fa törzsének :)