Rocket mass heater 2.0

Hogy október 15-én miért kályhát építünk éppen? Mert ez jött a sorban, és bár nyáron logikus lett volna megcsinálni, nálunk a dolgoknak szépen, lassan meg kell érni. A terveknek hetven módosításon át kell menni, míg végül hosszú vajúdás után (ezt már ugye ismerjük máshonnan) megszülethet a gyermek, aki majd felmelegíti az otthonunkat a télen.

Az első magot igazán kis költségvetéssel építettük, tanultunk is belőle sokat. Mint más építők tapasztalatai is alátámasztják, a perlit-vályog anyag hosszú száradás után egy apró nyomásra is képes szanaszét porladni például. Szerencsére a lángok nem nyomják össze a használat során, de az új szerkezet azért tartósabb lesz.

A bontás tehát gyorsan ment, habár nagyobb kosszal és több szellőztetéssel, mint elképzeltük. Erre a régire jobb is, hogy nem bíztunk rá egy egész telet, a február-márciust viszont szépen végig muzsikálta, így nem bánunk semmit. Az új mag viszont már hőálló szigetelőlapokból készült, itt-ott egy kis samottal kiegészítve, saját ragasztójával illesztve, kályhaagyagos perlittel borítva. Részletezni a képeknél van értelme:

A régi mag etető nyílása és hőemelője. Ez itt még a perlites vályogból készült,
és a jobb oldalon mutatta be a pöccint-omlik produkciót.

Ha nem nyúlunk hozzá, azért elment volna még egy darabig :)

Mí-misz a magasból ellenőrzi a munka minden egyes fázisát.

A jobb oldali tátongó lyuk a jövőbeni manifold része, ez az a pont,
ahol a hőemelőből kiáramló levegő a padkába jut. A bal oldalon a két téglával fedett régi,
lefelé tartó kémény látszik és ott épül a kis zsákutca-padka, ami akkor kap csak meleget,
ha a kályha már le van zárva. Mindig annyi parázs van benne, hogy kár lett volna nem kihasználni.
Illetve ettől lesz egy kis búbos-padka beütése, arról nem is beszélve,
hogy pont a játszószőnyeg mellett lehet melegedni rajta :)

Az új mag alapozása. Itt már rendesen le van fedve az előbbi bal oldali, lefelé tartó kémény.
Az alap itt is perlit-vályog, mert 90 centi magas csövet építeni belőle nem a legnyerőbb ötlet,
szigetelésnek viszont kiváló.

Az alapra egy adag kályha-agyag is került, a képen pedig az etetőnyílás
első samottjának lerakását örökítettem meg.

Elől az etetőnyílás (feed tube) látszik, mögötte a burn tunnel alapja,
ami szintén a nagyon könnyű, nagyon masszív szigetelőlapokból készült.

A két vasrúd a hőemelőt (heat riser) hivatott merevíteni. Mikor a hőemelő elkészült kiderült,
hogy annyira masszív, hogy nincs szüksége ilyesfajta támogatásra, de kiszedni már nem fogjuk,
így inkább körbetapasztjuk.

Felemelő.

Elől ismét a feed tube, utána a burn tunnel, tetején a két samottal,
ahonnan a levegő majd felemelkedik ebben n a fenséges oszlopban.

És a gyakorlatilag kész mag:

A kép alján látható manifold még befejezésre vár, ezt négy további tégla fogja elzárni a szobától. 

Lassan begyújtható állapotba hozzuk a kicsikét, a maradék tapasztást, szépítgetést majd ezután abszolváljuk (meg ha készen van a fürdő-rakéta, az idei bálázás és a tetőszigetelés befejezése :D ). Kíváncsi vagyok, hogy a nyárra elkészülünk-e ezekkel az utolsó kis simításokkal.

Gyors catch up

A tanyagasztro posztok száma nem csak azért csökkent, mert 1) nehezemre esik feltölteni a fényképező aksiját, 2) macerás áttenni a gépre a végre elkészült képeket és 3) az átméretezést néha alig bírja el szegény ev-ből is kiselejtezett laptopom, hanem mert egyszerűen alig van időm főzni :) Ennek ellenére minden nap eszünk valami rendeset, mert nem csak a lélek nem vinne rá, de lehetőségünk sincs gyors kaját enni. Mára ezért a tegnapi menüvel összevonva sült kacscomb lesz rizzsel, mivel reggel volt annyi lélekjelenlétem, hogy két napra valóhoz vettem elő húst. Nem minden nap vagyok ilyen előrelátó, ezért többnyire ebéd helyett inkább a vacsora meleg.

Annál is inkább, mert ebben a szép időben egészen átalakult a mindennapi program és a késői reggeli után Ábel - nem követeli ugyan, de - mindig a tudtunkra adja, hogy ki kellene menni a pipikhez, kis fát kellene gyűjteni vagy sétálni egy kicsit - tudom, hogy kicsit nagyzolónak tűnik, de mi az egyszerűség kedvéért így hívjuk - az erdőben.

A rakéta szépen üzemel, faágakkal etetjük, így a nagy kupac száraz gallyat rendszeresen processzálni kell. De ez nem annyira megy munka számba nálunk, inkább közös és egyben hasznos időtöltés. Mindig arra optimalizálunk, hogy együtt tudjunk lenni és nem arra, hogy maximálisan hatékonyak legyünk. Azt hiszem éppen ez az egyik oka annak, hogy ha közölnék velem, hogy két hónapom van hátra az életből, nem sok mindenen változtatnék. Talán kevesebbet főznék, hogy azt az időt is a szeretteimmel tölthessem és többet járnánk Szegeden is.

A napokban elkezdtük a tavaszi munkákat. Nem ágyásokat készítettünk még, hanem előkészültünk a következő szezonra. A pipiket kirekesztettük nappalra az egyik legtávolabbi szegletbe, ahová jövőre konyhakertet szeretnénk. Van búvóhelyük, vizük, búzájuk és munkájuk. Két hétig hagyjuk őket kapirgálni, hogy megszabadítsák a lepusztult talajt a gyomoktól, magjaiktól és a csigáktól. Ha készen vannak, újabb cellát kerítünk el nekik, a lepucolt földet pedig bevetjük nitrogén fixálókkal. A cél az, hogy mire kertet teszünk oda, a most csupasz, gyomos területet kicsit feljavítsuk.

Közben a téli pipi-kifutó helyére időleges konyhakertet álmodtunk. Hamarosan elkezdjük kialakítani az ágyásokat a jó zsíros talajon. Zsíros, mert a tyúkok egy nagy rakás zöld hulladékot komposztáltak el a télen. A kupac alja komposztgilisztáktól nyüzsög, gyönyörű látvány. Ezeknek a gilisztáknak egy részét átköltöztetjük alkalmasabb helyre, az ottmaradtak közül pedig még a hölgyek szemezgethetnek, mielőtt kizárnánk őket a területről.

A szegedi magbörze jóvoltából pedig csupa szépséges zöldségmaggal gazdagodtunk. Nagyon remélem, hogy jövőre már mi is csereberélni készülhetünk és nem csak papírtasakokkal válogatunk a magok közül.

Rakéta képekben

Ábel alszik, a kenyértészta kel, a csuszatészta szárad, úgyhogy itt egy gyors összefoglaló, hogy ne görgessek annyi mindent magam előtt:

Korábbi képet nem találtam a közel ötezer fotó között, amiket valamilyen ismeretlen logika szerint csoportosítottam a gépemen, úgyhogy ezzel kezdem. Itt indult be igazán a dolog: a szemközti falon már megvannak az átjövő járatok, Péter a végére ért a pepecselős, nehezen elférős résznek és a padka hosszanti részét építi. A felső járat hozza a hordóból kiáramló, melegebb levegőt, az alsó pedig visszafelé, a kémény irányába viszi a - reméljük kevés - égésterméket.

Ez a sarok közelebbről. A piros veder bal oldalán jön át fent és a jobb oldalán megy vissza alul a járat. Akit igazán érdekel, élőben szívesen elmagyarázom, képen annyira nem adja vissza, mi-hol-merre.

Maga a kályha. Kicsit még kilóg a bele, de annál nagyobb lesz a kontraszt, amikor szépen le lesz tapasztva.
Az izzó doboz az etetőnyílás, innen egy vízszintes csatornán keresztül zubog a láng a hordó felé, ahol a hőemelőben felemelkedik a forró levegő (a hordót begyújtás után pár percen belül csak saját felelősségre ér tapizni! :)), amit a hordó "vékony" fala gyorsan kisugároz a szobába (ettől volt ebben a helyiségben 27 fok tegnap éjjel). A lehűlő levegő aztán beleömlik a padkába átmenő csatornába valahol a hordó közepén-alatt, azt végigjárja, majd a hordó bal oldalán egészen lent visszaérkezik ebbe a szobába és tart a bal oldalon éppen csak látható kémény-bemenet felé.

Itt etetjük. Péter hamarosan szétbontja és hőszigetelő samott téglákból építi újra. Hatékonyságnövelés és felhasználóbarátság rulz!

Na és itt a szép, még tapasztás előtt álló "kis" padkánk. Még nincs kiszáradva, ezért a tüzelés elsősorban a párologtatásra és nem a melegítésre fordítódik, az általában 16 fokos fürdőnkben reggel mégis 21 fokot mértünk. Előre imádom a téli estéket <3

Az az impozáns vödör egyelőre a fűrészportartó, de most, hogy a padka kész, hamarosan megújul az alomszék is. Deszkák, téglák már vannak hozzá, csupa izgalom :)

Szemelvények

Ez most egy képes visszaemlékezés lesz, mert ritkán van időm ilyet csinálni, de ma éjjel Ábel fogzásos és mozgásfejlődéses teendői nem hagyják vízzintesben aludni szegényt. Ilyenkor a mestergerendára felapplikált hinta nagy segítség, ám nyilván az is ringatózva működik, amihez kellenek a szülői hinta-lökő izmok, egyúttal az éberség. Felváltva virrasztunk, most tehát van időm beletúrni a képekbe.

Péter gépén egy csomó soha nem látott fotót találtam :) A képleírásokkal majd nagyjából belövöm, hogy melyik mikor készült, aztán ha egyszer tényleg sok időm lesz, kibontom azt a munkálatok-listát.

Augusztus 31-én megkaptuk a kulcsokat. Olyan állapotok
uralkodtak a házban, hogy inkább a verandán (nem) ettem meg az
előre bekészített ebédet. Brr.

Mindenki a vizünkön dolgozik :)

A szolgáltató szerint erre megy a gázvezeték. A fiúk szerint nem.

A Nyuszka-Bötu különítmény hirtelen felindulásból leverte a
vakolatot a konyhában. Többször kétségbeestem közben,
hogy jó ötlet volt-e belekezdeni, de utólag látom,
hogy a legjobb :)

Miután már a vezetékek is a falban vannak. Najó, legalább
a csövek. Azokra a vezetékekre azért még várni kell fél évet ;)

Tipikus jelenet. Munkamegbeszélést tartunk
koffeinmentes gyerekteával...

...ami egyébként minden bizonnyal az egy pontnullás rakéta
teatűzhelyen melegedett.

Alomszék a maga kezdetleges valójában. Máig csak a takarást biztosító
cellulózt sikerült improve-olni (most faforgácsot használunk), de
amint elkészül a fürdő-rakéta, sort kerítünk az épített alomszékre is.

Erre a képre azért nagyon jó ránézni, mert már el is felejtettem,
milyen elképesztően szörnyen nézett ki a fürdő.

Péter mindig gondosan elmosta a szerszámokat, amiknek
addig sosem tudtam a nevét.

Az első begyújtás a kikormozott, újracserepezett kályhában. Akkor
még szerintem nem tudtuk, hogy az egyik koszorúgerenda be
van építve abba a kéménybe. De persze nem is rádurrantottunk,
csak szárítottuk a tetejét.

Az első ebédek egyike: Szegeden készítve, sparin melegítve,
csupasz falak és törmelékkupacok között.

Itt még csak ismerkedtünk a kicsikével.

Jelek a falon, avagy a nagyszoba kivakolva, leglettelve.
Jöhet a meszelés. Ötször!

Nem különösebben előnyös kép, de ez zajlott hosszú
napokon keresztül. Papa vakol, apa vakol, anya meszel...

...és néha nem érti, mi is van.
(egyébként a kép jobb sarkában van most az ágyunk, elképesztő)

Csak a konnektorok és kapcsolók helyei feketéllenek,
a nagyszoba padlója felsikálva. Közben a fiúk még utoljára ástak
egy kicsit a ház mögött.

A következő pár alkalommal itt melegedtünk Ábellel. Szálló port
sehol sem hagytunk, hogy ne terhelje a kis tüdejét.

Az utolsó kép, hajnalban szülni indulunk.

Van ennek az éjjeli nosztalgiázásnak egy bája, főleg így, hogy az utolsó kép a következő életünk előfutára. Ezután már semmi sem volt a régi és most itt ülök éjjel a nagyszobában, a falak között, ahol hónapokat dolgoztunk és hintáztatom a kisembert, aki aznap éjjel döntött a megérkezés mellett <3