Kinéztem a fürdő ablakon, kicsit belebámultam a szél lengette nyár csemetékbe, és megint elteltem a "de jó itt lakni érzéssel".
A tavasz elején az állandó program ennek a növendékek uralta területnek a tisztogatása volt, hogy kicsit rendezettebb arculatot kapjon, így Ábel heteken keresztül a "metszegető ollómmal" rótta a köröket a fák között. Most egészen jól lehet közlekedni köztük, mégis megmaradt a zegzugos jellege.
Hátrébb pedig Peti elkezdte a japán akác kupolává alakítását. Egy szép nagy kört megtisztítottunk az ostorfa-, és nyár-kezdeményektől (ez lesz a rönk padok helye), az akácot és a nagyobb nyarakat pedig körben eldöntöttük. Kicsit tartottam tőle, hogy meg tudnak-e majd indulni, mert a döntés kulcs mozzanata, hogy baltával félig át kell vágni a törzset, de ahogy néztem, minden kihajtott, amit Peti a télen és most döntögetett. A növekedésnek induló ágakat pedig az évek folyása fogja összesodorni (na meg én), hogy végül egy élő pihenőhellyé nője ki magát.
Gallykerítést is építettünk, egyrészt a konyhakertnek, mert olyan szép rusztikus, és azt látjuk először, amikor kilépünk a házból, másrészt a jövendőbeli mangalicáknak, mert jó erős is. Persze jó időben a röfik egy másik, elkerített területen fognak szabadon kószálni, de mindkettőnk fejében az volt, hogy kell ól, hát lett ól.
A tavaly elültetett gyümölcsfákból szinte mind kirügyezett a meleg érkeztével, így most van néhány reménybeli meggy-, szilva-, birs-, és eperfánk. Mivel a fügéket sem sikerült teljesen elpusztítani a télen - pedig Dodó igazán, nagyon próbálkozott -, kis szerencsével néhány éven belül fügétől, és a veranda hosszában ültetett szőlőtől zöldellik majd a ház frontja. Hogy addig se legyen azért kopár, néhány virágos ládát tervezek kiakasztani a gerendára, de idén valami trükkös megoldásra lesz szükségem, mert ez a kutya csak azt nem rángatja le, amit nem akar.
Alakul hát. Valami alakul már.
