A szomszédok elmondása szerint fél órás volt az a vihar, ami a konyhaablak őrzőjét, a szúette, száraz fenyőt kedden kidöntötte. Tervben volt ugyan, hogy már aznap éjjel kint alszunk, de a bölcs megfontolás - és a rengeteg teendő - Szegeden tartott bennünket. Ha Ábel éjjel egy komolyabb macska-zajra sikítva ébred, hát nem bánom, hogy nem hallotta, amint az a fa keresztülvágta a cserépléceket, romlásba döntve megannyi cserepet. Az elemekkel való találkozás pedig úgy megfogta a törzs lendületét, hogy ágas-bogas csúcsdísze a ház melletti beton járdára törött.
Mikor meghallottuk a hírt én sírtam egy kicsit, férj pedig nagyon céltudatos lett. Két perc leforgása alatt összepakoltuk a legszükségesebb holmikat és az itt-ott szakadó, máshol szemerkélő esőben közeledtük PM felé. A szomszéd nem látott mindent a telkéről, így a hiányos információkat elemezgetve minden eshetőséget lepörgettünk, költségeket számoltunk, károkat mértünk látatlanul. A szomszéd faluban férj drága, de nagy méretű és nagyon vastag fóliát szerzett, mert a hétre minden nap esőt jósoltak a környékre - még csak az kellett volna, hogy be is ázzunk a tátongó lyukon keresztül, amiről persze fogalmunk sem volt, hogy egyáltalán hol van, mekkora illetve, hogy mit vitt magával dőlés közben a fa.
A házhoz érve minden eshetőség közül a legkevésbé fájdalmas tárult elénk. Az ablak előtt álló fa úgy csavarodott meg, hogy szó szerint a két szoba közötti vastag falra dőlt, ám a cserepekkel találkozva 3-4 méter magasságban derékba tört, így a súlyának csak egy részét kellett szegény 100 éves tetőnknek elbírnia. A padlást két horogfát megközölve vágta ketté, így minden lécet és cserepet magával vitt, amit csak ért. De ez volt minden. A horogfákon 1-2 apró karcolás kisebb ágaktól, a tető nem ázott be, a falak és a többi gerenda mind rendben. Megegyeztünk férjjel, hogy ha meg kellett történjen, hálásak vagyunk, hogy így alakult.
